Aktualitások





Sikeres sajtótájékoztató – a Zöldüzlet program elindult

2013. március 19.

”A sajtóreggeli háziasszonya személyében Deutsch Anitát köszönthettük, aki arra kérte fel a környezetvédelem és a projektünk ügye mellett elkötelezett partnereket, hogy foglalják össze, miért láttak fantáziát ebben a versenyben és miért döntöttek úgy, hogy ezt az ötletet érdemes támogatni, megvalósítani.



Diófási Orsolyának, a Survive Enviro Nonprofit Kft. ügyvezetőjének prezentációját követően, Hassay Zsófia, a VI. kerületi önkormányzat polgármester asszonya beszélt a projekt fontosságáról és arról, hogy mindez hogyan illeszkedik a kerület fenntartható fejlesztésének koncepciójába.

A Magyar Telekom képviseletében Mácz Ákos osztotta meg velünk a Hello Holnap! kezdeményezés lényegét és azokat a szakmai szempontokat és projektelemeket, amelyek alapján a Zöld Üzletet támogatják.


A kérdéseket és interjúkat követően pedig kezdetét vette a környezetmenedzsment képzés, ahol az üzletek tulajdonosai és ügyvezetői olyan témákkal ismerkedhettek meg, mint a fenntartható fejlődés és fogyasztás, illetve az ezzel kapcsolatos tendenciák, jelenlegi állapotok; vagy a környezettudatos vásárlás, ökocimkék, környezetvédelmi jelölések.

Továbbá Bokor Istvántól hallhattak még az FKF legfrissebb intézkedéséről is, melynek lényege, hogy 2013 márciusától a szelektíven gyűjtött hulladékot a lakosság körében háztól is elszállítják.

Az előadások interaktív formában zajlottak, hangsúlyt fektetve a tapasztalatok megosztására és a felmerülő kérdések megválaszolására.

Az előadássorozat második fele egy későbbi alkalommal folytatódik, amikor is az “energiamenedzsment alapok” képzésanyag során a sokak által leginkább érdekelt költségek irányába visszük tovább a beszélgetés fonalát.” – forrás: http://zolduzlet.hu/zold-uzlet/lezajlott-a-budapesti-sajtotajekoztato






Negyed6Negyed7 Fesztivál 2013. március 25.-április 2.

A tavaszi fesztivál résztvevő helyszínei: Bálint Ház, Doblo Bor&Bar, Kisüzem, Mika Tivadar Mulató, Mózes Ház, Massolit Books & Cafe, Izraeli Kulturális Intézet, SRLY Klub, Klit, Fogasház, Pepita Ofélia Bár, Klauzál13 Könyvesbolt és Kortárs Galéria, Lámpás, Spinoza Ház, Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató, Macesz Huszár, Chimera-Project, Kőleves


A Negyed6Negyed7 Fesztivál 2013. március 25. és április 2. között tavaszi kiadással jelentkezik, hogy Pészach alkalmából nyolc napon át közösségi és kulturális eseményekkel töltse meg a negyed szórakozóhelyeit, kiállítótereit, zöldségest és köztereket. A szervező Marom Klub Egyesület és partnereik a téli fesztivál fókuszába állított Klauzál téren keresztül tavasszal is szeretnék megmutatni, és a résztvevőkkel közösen felfedezni a városrész élhető és szerethető arcát.

Fesztiválnyitó – Én, Te, Mi X2

A téli fesztiválon bemutatott Pict’Oral Project pályázati felhívásában a szervezők arra hívták a pályázókat, hogy pótolják ki saját családjuk fotóalbumának hiányzó oldalait, képeit, vagy alkossák meg/rekonstruálják egy olyan család elveszett fotóalbumát, mely a Klauzál téren élt, vagy élhetett volna. A decemberi kiállításon láthattuk Mircea Cernov Lost Memory című, a Klauzál tér elfeledett múltjával kapcsolatos alkotását. A fotó műfaját segítségül hívva Mircea Cernov tovább folytatta a tér jelenének művészi alapú vizsgálatát. A Klauzál 13 Könyvesbolt és Kortárs Galériában látható portrésorozaton az identitás kerül majd középpontba. A kiállítás ünnepélyes megnyitója egyúttal a fesztivál nyitóeseménye március 24-én, vasárnap 18 órakor.

Klauzália, zöldséginkubátor, Lakatlan, közösségi kertészkedés

A fesztivál számos civil és kulturális programjának célja, hogy helyi problémákra keressen innovatív közösségi válaszokat.

A Klauzália csoport háromnapos workshop sorozatra vár mindenkit, ahol a Klauzál tér jövőbeli átalakításának egy-egy aspektusa kerül terítékre (zöld területek – március 27., 17:00 – Kisüzem, közlekedés – március 28., 17:00 – Szimpla Kert, lakatlan épületek – március 29., 17:00 – SRLY Klub). A Klauzália célja a helyi értékek feltárása és a közérdekű információk megosztása mellett az, hogy a környék lakói rendelkezzenek saját jövőképpel és irányokat tudjanak megfogalmazni a környék fejlődéséhez.

A Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató Zöldséginkubátor programjának keretében a szervezők arra biztatják a fesztiválozókat, hogy segítsenek minél több növény és fűszer termesztésére alkalmas környékbeli zöld területet találni, bérházudvarokban, tetőkön, ablakokban, boltok előtt, vagy elhanyagolt közterületen. A Massolit Books & Cafe pedig gyönyörű kertjének tavaszi újjáélesztésére közösségi kertészkedő napot hirdet március 30., szombatra!

Budapest kóser arca, rejtett zsinagógák, lakatlan üzletek

Idén az alternatív-kreatív városnézéseket szervező BUPAP csapata felelős a Negyed6Negyed7 fesztivál sétáiért. A nyolc napos fesztivál alatt nyolc különféle szemszögből mutatják be a történelmi zsidónegyedet. Így megismerkedhetünk majd egyebek mellett a mesterségesen emelt, embereket szétválasztó falak funkciójával, a lakatlan városi terek szerepével és jelentőségével, a beavatatlan szemek elől rejtett zsinagógákkal vagy éppen Budapest kóser arcával. Az építészeti értékek iránt érdeklődők a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga részletes bejárásán vehetnek majd részt.

I. Klauzál téri focigála, városi játékok, Véleménykerítés, Sündörgő és Csencselde a Klauzál téren március 31-én, vasárnap!

A sport évezredek óta az egyik legjobb eszköz emberek között kapcsolatok teremtésére, konfliktusok oldására. Noha a Klauzál teret a nap 24 órájában számtalan célból rengetegen használják, az eltérő csoportokhoz tartozó emberek között ritkán alakul ki mélyebb kapcsolat. A szervezők ezért békés vetélkedésre hívják az itt élőket, a tér környékén dolgozókat, az ide szórakozni járókat az első – de reményeik szerint hagyományteremtő- Klauzál téri Futball Gálára! A Gála döntőjére 16 órakor kerül sor, ezt követően a díjakat Gedeon, a VII. kerületben 125 éve alapított MTK kabalalibája adja át, majd az MTK All Star csapata játszik gálameccset a győztessel. A mérkőzésekkel párhuzamosan a Véleménykerítés kültéri installációhoz kapcsolódó szabadtéri játékokat szerveznek, melyek lehetőséget teremtenek arra, hogy felnőttek és gyerekek szórakoztató formában fogalmazzák meg a térrel kapcsolatos elképzeléseiket, vágyaikat, ötleteiket. Lesz itt: Klauzál tér makett-építés, aszfaltrajz, eljátszott lakógyűlés, sőt esti szabadtéri mozi is. Március 31-én, vasárnap délután 2-től a Sündörgő szépirodalmi mesepiac és a Csencselde ruhacsere piaca is a térre költözik, miközben a Dinamó Művház városi játékkal várja a Klauzál téri felnőtteket.

facebook.com/negyed6negyed7

www.negyed6negyed7.com

kontakt: Dudás Dóra, +36 20 313 75 37, dudasdori@negyed6negyed7.com






Király utca 15. – Hallgatói ötletpályázat

2013. március 4.

A KultUnio és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ hallgatói ötletpályázatot ír ki a Bp., VII. kerület Király utca 15. sz. lakóépület – úgyis, mint az egykori gettót határoló kerítésfal fogadó épületének – belső homlokzati renoválására.

Határidők: regisztráció – 2013. április 1. / beadás: 2013. április 8. 12:00

Jelen ötletpályázat tárgya a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros önkormányzata tulajdonában álló Király utca 15 szám alatti (helyrajzi szám: 34184), a KÖH (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) által helyreállított, majd az ÓVÁS! Egyesület által elhelyezett táblával hitelesített, a holokauszt idején a gettót határoló falként használt kerítésfal fogadóépületének belső homlokzati renoválása, földszint magasságig.

Az ötletpályázatra történő regisztrálás határideje: 2013. április 1.

Minden pályázó köteles eddig regisztrálni. Regisztrálni ezen a címen lehet.

A regisztráció során minden csapat köteles elküldeni a következő adatokat minden egyes csapattagra vonatkozóan:

- pályázó neve

- pályázó születési dátuma

- oktatási intézményének neve

- neptun kódja

- e-mail címe

Kérdések benyújtásának határideje: 2013. április 1. A kérdéseket a palyazat@kek.org.hu lehet írásban feltenni. A kiíró a kérdésekre folyamatosan válaszol.

Pályaművek feladásának határideje: 2013. április 8. 12:00

Pályázat eredményének közzététele: 2013. április 13-ig elektronikus úton.

A pályázat részleteiről a csatolt dokumentumban olvashat. Király_hallgatói_tervpályázatjat_végleges_nagy





2013. február 28 – március 3. – Utazás Kiállítás 2013.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából mi is megjelenhettünk az Utazás Kiállításon. Köszönjük a sok érdeklődést!

További képek itt.





2013. február 24. – Idegenvezetők Világnapja

Ismét két sikeres sétát zártunk vasárnap a BKIK Idegenvezetői segítségével.

A Király utcai sétán 32 fő vett részt.

A KultUnio Negyed sétán pedig több mint 40 fő.

Köszönjük a csoportokat fogadó helyeknek az együttműködést, valamint az idegenvezetőknek a lelkes vezetést!






Zöldüzlet Első Tájékoztató

Múlt pénteken (2013. február 8-án) került sor a “Környezettudatos” új nevén “Zöldüzlet” projekt első tájékoztatójára a Club 22-ben (Kazinczy utca 36.).

A részt vevők megtudhatták, hogy miről szól a projekt és mit szeretnénk vele elérni. Diófási Orsolya (Survivenviro Nonprofit Kft. ügyvezetője) ismertette a részvételi feltételeket és tájékoztatta a megjelenteket, hogy és miként lehet regisztrálni a versenyre.

Bővebb információk: www.zolduzlet.hu

A Club 22-nek pedig nagyon szépen köszönjük a vendéglátást, igazán kellemes volt!






2012. december 14. Zalakomár, Prezentáció a „Kistérség színe-java, Helyi termék hálózat kiépítése a zalakarosi kistérségben” konferencián






2012. december 10., Gödöllői Királyi Kastély, Barokk Színház

Magyar Turizmus Zrt. Budapest és Környéke Regionális Marketing Igazgatóságának meghívása az évzáró és egyben évnyitó szakmai partner találkozójára






2012. november 30., CSR Hungary Díj 2012 Gálavacsorájára meghívó a Gundel-házban, az egész éves aktív részvételünkért






2012. november 29., fél éves átépítés után a Gödör Klub megnyitása a Centrál Passage-ban (VI. Király utca 8-10), mely kapcsolatot mi hoztuk össze






2012. november 29-30, Közösség konferencia 2012: A közösségi művelődés megalakulásának szükségessége






2012. november 26 – december 23. Vásárról vásárra: Külföldön is bemutatkozik Budapest VI-VII. kerülete

Berlin

Az idei évben több jelentős németországi és osztrák vásáron és fesztiválon mutatkozott be a Királyutca-Designutca Klaszter szervezésében Budapest egyik legizgalmasabb és egyben legautentikusabb belvárosi negyede.

A szervezet egyik fontos célja, hogy a turisztikai vérkeringésbe még inkább bekapcsolódjon az Király utca és ezáltal az érintett két kerület, így mind a kereskedelmi egységek, mind pedig az itt élők számára hasznos revitalizációs folyamat indulhasson be.

Ennek egyik eszköze, a különböző külföldi nagyközönségi eseményeken, vásárokon való részvétel, amelyeken a klaszter legtöbbször hazai kézművesekkel, turisztikai információs anyagokkal és kulturális programokkal képviseli Budapestet. Jelenleg épp Berlin legnagyobb, több mint 2 millió vendéget csalogató karácsonyi vásárában vendégeskednek, ahol dr. Ács Zoltán berlini magyar attasé is meglátogatta a magyar standokat és személyesen adta át a az őszi Királyutca-Designutca nyereményjáték két német nyertesének szóló díjat, a 2 éjszaka szállást a Best Western Hotel Ambrába.


Eisenach






2012. november 21-én prezentáció a Budapest Főpolgármesteri Hivatal Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoki Irodában a Király utcai üres üzletek helyzetéről






2012. november 8-án “Fenntartható Építészet”szeminárium a Brit Nagy-

követségen, ahol magyar és angol szakemberek ismertették a legújabb környezettudatás innovációkat






2012. november 6-án a Design Terminálban Civil Licit

Az immár ötödik alkalommal megrendezésre került Civil Licit aukción a Királyutca-Desingutca Klaszter által licitre bocsátott A MI UTCÁNK – A MI BELSŐUDVARUNK című projekt az egyik jelentős telekommunikációs vállalat tetszését nyerte el idén. A Klaszter által felkínált program keretében a licitáló cég munkatársainak aktív és személyes részvételével szépül majd meg a Király utca található egyik ház belső udvara a jövő évben. A civilek és a profitszféra ezen példaértékű összefogása nemcsak az épített környezet megőrzését és megszépítését célozza, hanem mindazon társadalmi-, gazdasági-, szociális- és környezeti előnyök felerősítését, melyek a projekt megvalósításának köszönhetően az adott területen tetten érhetők.

A Királyutca-Designutca Klaszter folyamatosan dolgozik azon, hogy különböző kreatív ötleteket és programokat hívjon életre annak érdekében, hogy a belváros egyik legkülönlegesebb utcájában erősítse az összefogást, valamint még vonzóbbá, érdekesebbé tegye azt a budapestiek és a turisták számára is.






2012. október 17-21. – Barcelona study tour – A katalán és a magyar Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával






2012. október 7-11. – Open Days, Brüsszel – Európai Parlament






2012. október 5. – Útjára indult a KultUnio saját műsora a Rádió Q 99,5 hullámhosszán






2012. szeptember 28-29. – Bécs, Neubaugasse Flohmarkt






2012. szeptember 28. – “Stolpersteine” elhelyezés

Újabb Günter Demnig botlatókövek Budapesten

Szeptember 28-án ismét Magyarországra érkezik Günter Demnig német szobrász, aki a Holocaust áldozatainak emléket állító, szerte Európát behálózó ún. botlatókövek (németül: Stolpersteine) művészeti projekt atyja.

A botlatókövek tulajdonképpen 10×10-es rézzel bevont macskakövek a járdába süllyesztve, amelyeket azok elé a házak elé helyez el a művész, ahonnan a Holocaust áldozatait (zsidókat, romákat, politikai üldözötteket, stb.) elhurcolták. A köveken az Itt lakott… feliratot követően az áldozat neve, életkora, foglalkozása és halálának időpontja, helyszíne szerepel.

A művész célja, hogy alkotásaival láthatóvá tegye a történelmet, az egyes emberi sorsokat, és nap mint nap „megállítsa”, elgondolkodtassa, és emlékezésre késztesse a járókelőket.

Az ötlet még az 1990-es évek elején fogalmazódott meg Günter Demnigben, aki az első ilyen követ Kölnben, 1995-ben helyezte a járdába, azóta pedig Európa több országában, már 20ezernél is több botlatókő állít emléket az elhurcolt, és meggyilkolt embereknek.

Magyarországon az első követ 2007-ben Budapesten, a Ráday utcában illesztette a járdába a művész, azt követően pedig az ország több településén is sor került hasonló emlékkő elhelyezésekre.

Mostani látogatása során Günter Demnig szeptember 28-án Budapesten összesen 4 áldozat emlékére készíti el az egykori lakóházak elé a földbe süllyesztett kis emléktáblákat, melyet a legtöbb esetben a család vagy civil szervezetek meghívására vállal. Budapesti tartózkodása során az Ó utcában, az Aulich utcában, az Árpád úton, az Árpád fejedelem útján és a Greguss utcában helyezi saját kezűleg a járda burkolatába az emlékköveket, majd másnap továbbutazik Szentesre, és Békéscsabára is.

Cikk, mely az eseményről megjelent: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/944060






2012. szeptember 28. - Bécsi study tour

Bécsi utcamenedzsmenttel ismerkedtek magyar szakemberek

A KultUnio Klaszter hazai szakembereket, kerületi és fővárosi vezetőket hívott szakmai tanulmányútra szeptember végén Bécsbe, ahol a résztvevők helyi szakemberek segítségével ismerkedhettek az ún. tematikus utcák bécsi modelljével, ezen belül is fókuszálva a kereskedelemélénkítés, turizmus, és városfejlesztés lehetőségeire. A magyar delegációt, melyben a Főváros, a VII. kerületi Önkormányzat és a BKIK szakemberei is képviseltették magukat, Bécs 7. kerületének polgármestere, Thomas Blimlinger is személyesen üdvözölte. Az egynapos studytouron résztvevők kifejezetten hasznosnak értékelték a Bécsben látottakat-hallottakat. Landwehr Klára, a KultUnio Klaszter alapítója és egyben a magyarországi Tematikus Utcák és Terek Szövetségének elnöke kiemelte, hogy van mit tanulni nyugati szomszédainktól, hiszen Bécsben több mint 110 tematikus utca működik sikeresen, saját utcamenedzserrel, kamarai támogatásokkal, önálló marketinggel és évente 200 saját utcai rendezvénnyel. A cél itthon is ez lenne, hiszen az egyes területeken érdekelt vállalkozók, és lakosok összefogásával rengeteg kézzel fogható, az egész számára jelentős haszonnal járó eredmény érhető el, melyre kiváló példa a több mint 2 éves Királyutca Designutca Klaszter, vagy a nemrégiben alakult, de igen intenzív szakmai tevékenységet folytató KultUnio Klaszter is.






2012. szeptember 27-én a Turizmus Világnapján 4 ingyenes séta a Király utcában és Budapest multikulturális negyedében

A KÖN napok után a nagy érdeklődésre való tekintettel, szeptember 27-én, a Turizmus Világnapja alkalmából ismét szerveztünk ingyenes sétákat, hogy még többen fel tudják fedezni Budapest VI. és VII. kerületének rejtett kincseit, unikális látnivalóit. Az élénk érdeklődésre való tekintettel ezúttal kihangosító technikával is készültünk, így létszámtól függetlenül, minden résztvevő élvezhette a BKIK idegenvezetői által tartott vezetéseket. A túrákkal a Magyar Turizmus Zrt. központi akciójához kapcsolódtunk, és a közös szervezés keretében Horváth Gergely vezérigazgató a Zsinagógánál személyesen is köszöntötte, illetve megajándékozta az arra járó hazai és külföldi vendégeket.






2012. szeptember 15 és 16-án KÖN

Rendhagyó városnézés és utcazenészek Budapest multikulturális negyedében a Kulturális Örökség Napokon

A KultUnio Alapítvány és a KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter a szeptember 15-16-án megrendezésre kerülő KÖN napok alkalmával zenei programokkal tarkított városnéző sétára invitálta az érdeklődőket. A gyalogtúrák ingyenesek voltak, 10 illetve 13 órakor indultak a Zsinagógától (Wesselényi u. 7.), keresztül a VII. kerület kis utcáin olyan különleges helyszínek érintésével mint a Kosher Shop, a Spinoza, a Klauzál tér, a Fogasház, a Soho illetve Continental Budapest Hotelek, valamint a Szimpla kert.

A közel háromórás túrákat a BKIK idegenvezetői tartották magyar nyelven kifejezetten az országos eseménysorozat kapcsán. Az útvonalon az egyes helyszínek meglepetés programmal, frissítővel, kóstolókkal kedveskedtek a résztvevőknek. Mi pedig a zene segítségével még élőbbé, vidámabbá varázsoltuk a belvárosi utcákat, hiszen 12 helyszínen egész nap utcazenészek szórakoztatták az arra járókat.






2012. szeptember 14-16 Berlinben részvétel a „Nemzetek fesztiválja” rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt.-vel és az V. kerületi Önkormányzattal

Szeptember 14-16 között Berlin Charlottenburg kerületében, a Prager Platzon került megrendezésre immáron 27. alkalommal a Nemzetek Fesztiválja (Fest der Nationen).

A nemzetek közötti megértésen alapuló eseményt először 1986-ban Berlin belvárosában Wilmersdorfban hívta életre az akkori polgármester. 1994 óta a Prager Platz ad otthont a több mint 100 különböző nemzetiséget, nemzetet és az őket reprezentáló népművészeti programokat, színes gasztronómiai kínálatot felsorakoztató, a békés együttélést hirdető fesztiválnak.

Az idei évben magyar résztvevői is voltak az eseménynek, hiszen mint testvérkerület meghívást kapott az V. kerületi Önkormányzat is, amely kulturális programokkal képviselte Budapestet, a Tematikus Utcák és Terek Szövetsége és a ezen belül a Királyutca Klaszter pedig kézműves pavilonokkal és a hazai gasztronómiai kínálatot bemutató kiállítókkal tette még vonzóbbá, még színesebbé a magyar megjelenést. A Szövetség a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletével közösen turisztikai információs standot is működtetett a helyszínen. A rendezvény minden évben tízezreket vonz, így volt ez idén is szeptember 14-16-án, amikor a berliniek és a külföldi vendégek – többek között – mi magyarok is közösen ünnepelhettünk a nagyszabású fesztiválon






2012. szeptember 13, Szeged, Csongrád megyei Kereskedelmi és Ipari Kamarában Marketing Klubnak prezentáció






2012. július 17. Első KultUnio Fröccs-Party a Szimpla kertben

Nincs is jobb egy jéghideg fröccsnél! Tudjuk ezt mi is, a KultUnio Budapest Klaszter alapítói, nem véletlen tehát, hogy megalakulásunk apropóján épp egy Fröccspartira invitáltuk partnereinket a Szimpla Kertbe. Az összejövetelen a meghívott szakmai partnerek közelebbről is megismerkedhettek a klaszter alapító tagjaival, valamint elképzeléseinkkel, terveinkkel és célrendszerünkkel. Köszönjük az üdítő fröccsöket a Szimpla Kertnek és a pogácsákat a Király utcai Trófea Grill Étteremnek. A Klaszter a jövőben rendszeresen tart majd ehhez hasonló partnereseményeket, valamint folyamatosan várjuk a VI. és VII. kerület iránt elkötelezett cégek, szervezetek vagy akár magánszemélyek csatlakozását.






2012. június 16-17, Királyi Cseresznye Napok a Central Passage-ban (Király utca 8-10)

Cseresznyelekvár, cseresznyebefőtt, cseresznyeszörp, cseresznyés lepény, cseresznyés rétes, cseresznyés fagyi… megannyi finomság!

Ez bizony mind-mind megtalálható volt június 16-17-én a Király utcai Centrál Passage-ban megrendezett Királyi Cseresznye Napokon! Itt minden a kicsik és nagyok által egyaránt imádott piros gyümölcsről szólt! A Magyar-Japán Baráti Társaság programjain, kiállításain keresztül például bepillanthattunk a japán kultúrába, valamint megismerkedhettünk a cseresznyefa-virágzáshoz kapcsolódó tradíciók és jelentések széles körével is. Volt kimonó bemutató, origami, Haiku verseny, japán íjász show, gasztronómiai ízelítő és sok más érdekesség is.







Környezetbarát design a Király utcai játszótéren – május 19.

A Királyutca- Designutca Klaszter számára fontos, hogy a belvárosi Király utca ne csak a design utcája, hanem a környezettudatos üzletek, zöld terek, és az öko-programok színhelye legyen, ennek érdekében több olyan szervezettel is együtt kíván dolgozni, amely hasonló elvek alapján folytatja tevékenységeit.

A REmese – Az újrahasznosított Mesék Társasága és annak kreatív fiataljai szinte elsőként vállalták, hogy nemcsak a Klaszter szervezett programjain vesznek aktívan részt, hanem egyes hétvégeken elfoglalják a Király utcai játszóteret, és ingyenes kreatív foglalkozásokat tartanak az éppen ott játszó gyerekek számára. A kreatív csapat fő profilja a környezetbarát alkotás, és ezen belül a divattervezés, amelyet az újrahasznosítás elvei alapján végeznek.

Május 19-én szombaton az utca lakói láthatták, hogy a játszóteret fehérbe öltözött kis tündérkék lepték el, ugyanis ezen a napon a REmese divattervezői a játszótéren kis újrahasznosított meseruhákat fotóztak a gyerekekkel. A szervezők szerint, a játékos gyermek-divatfotózás kiváló bevezetés a környezettudatos alkotás világába. Fontos, hogy a gyerekek megértsék, pl. miért jó, ha nem szemetelnek, ha kíméletesen bánnak játékaikkal, hogy mekkora móka a virágültetés, a műhelyfoglalkozás, a természetjárás. És mivel ma már nagyon fiatalon fontossá válik a divat, és az, hogy mibe öltözünk, a környezetbarát gyermekruhák üzenetet adnak át a szülőknek is arról, hogy a ma cselekedete határozza meg a holnap környezetét.





2012. május 16. Szilvásvárad, TDM Szövetségének országos találkozóján prezentáció





FalkArt Fórum – 2012. május 5.

A Királyutca-Designutca Klaszter és a Broadway Egyesület is képviseltette magát az eseményen!





Bécs, Neubaugasse Flohmarkt 2012. május 4-5.

Már több mint húsz éve minden év első és utolsó, enyhe időjárású hétvégéjén Bécs egyik leghosszabb tematikus utcájában, a Neubaugasse egyedülálló vásárra látogathat el az érdeklődő. A vásár különlegessége, hogy gazdag választékból a vásárló egyaránt választhat design- és hagyományos, antik vagy ócska régiségekből, amelyek ára a pár centtől akár az 1000 Eurót is elérheti. Igazi vásár ez, a szó szoros értelmében: ugyanolyan, amilyen az századokkal ezelőtt a mi kis vásártereinken is volt, mesterekkel, helyi vagy távoli vándor kereskedőkkel.

A hétvégén mi is ott voltunk, és vittük magunkkal a Királyi Vásár vállalkozóit, hogy bemutassuk a mai és a hagyományos Magyarország foglalkozásait. Javában kóstolhatták is az osztrákok és a külföldi turisták a magyar fűszeres kolbászt, gulyást, marcipánt. Megcsodálták kézműves bicskáinkat, vitték haza a bőrdíszmű tárgyakat, fiatal magyar designerek alkotásait, és csodálkozva kóstolgatták a mogyoró ízű melanzst. Számunkra az esemény sikeresnek mondható, hiszen több száz járókelő tudhatta meg tőlünk, hogy nem is olyan távol, Budapesten van egy hasonló vásár, amely a gazdag kínálat mellett sokszínű kulturális programokkal, izgalmas nyereményjátékokkal várja vendégeit április és október között minden hónap második hétvégéjén.





2012. április 27-29. „Corvinus Díszkert 2012” prezentáció a környezettudatos üzletekről





Ott voltunk - Add el a dizajnt! című kerekasztal beszélgetésen.


Az esemény április 18-án a Corvinus Egyetem Főépület előadó termében az Effemine Fiatal Nőkért Egyesület szervezésében valósult meg.

Az előadáson tanácsokkal  Porst Réka,MESKA.hu alapítója, Fehér Barbara art and design manager (Stylewalker és a Hybrid Art egyik alapító tagja), Henger Dóra, az Ourstyle Boutique igazgatója és a beígért Matheidesz Réka WAMP ügyvezető igazgató helyett a WAMP képviseletében Madár András munkapszichológus szolgált. Az előadást Oltai Kata, a Ludwig Múzeum volt kurátora moderálta.

Természetesen mi is ott voltunk, hiszen már első ránézésre tetszett  a meghívó címsora: Add el a dizájnt! Kíváncsiak voltunk arra, hogy a jelen gazdasági helyzetben milyen üzleti tippeket ajánl a magyar divatszakma a divatmarketing pályát választó, éppen végzős  gazdaságtan hallgatok számára, vagy azoknak a fiatal tervezőknek, akik a karrierjük kezdeténél állnak.

A találkozó azért is volt érdekes, mert a fiatalok is megszólalhattak, feltehették kérdéseiket és elmondtták a véleményüket. A szabad beszélgetés végén megtudtuk, hogy a most induló tervezőknek nincsen éppen könnyű dolguk, de nem lehetetlen, ha van kis pénz, elszántság és tehetség, no meg nagy adag kitartás, – mert, említésük szerint ebből kell a legtöbb -, hogy egy fiatal, tehetséges divattervező vagy designer üzletet indítson saját szakmájában. Mi is egyetértünk ezzel, és támogatjuk is a hazai tehetségeket azzal, hogy minden Királyi Vásár alkalmával teret adunk arra, hogy bemutatkozzanak. További terveink közé tartoznak  a Király utcában, a Klasztertagok bevonásával megrendezésre kerülő interaktív, kulturális programok, amelyekbe kreatív fiatalokat is be kívánunk vonni (jó példa erre a tűzfalfestés a Király- és Kazinczy  utca sarkán található játszótéren). Ilyenek pl: Mozgó kirakatok (mini show fiatal alkotók munkáival), alternatív divatbemutatók az utca kávézóiban; professzionális divatbemutatók, design kiállítások a Királyi Vásárok alkalmával, stb.

fotó az Effemine – Egyesület a Fiatal Nőkért facebook oldaláról




Királyi Vásár 2012. április 14-15.

Királyi Hangulat várta a látogatókat az elmúlt hétvégén, a Budapest belvárosában fekvő Király utcában megrendezett Királyi Vásáron, ahol a jó hangulatot a díszvendégek biztosították: Visegrád és Brazília.

Az elmúlt hétvégén kezdetét vette a 2012. évi Királyi Vásár rendezvénysorozat, amely a bizonytalan időjárás ellenére nagy tömegeket vonzott az utcába. A bolhapiac hangulatát idéző tájak- és mesterségek vásárán nem csak a termelők, kereskedők asztalain kínálkozó termékek vittek közelebb idegen tájakhoz. A jelenlévők megismerkedhettek Brazília íz világával, a déli ország pezsdítő életritmusával zene-, divat- és táncelőadások által. Ugyanakkor Visegrád Lovagjai időutazásra hívták meg a vásár vendégeit, hozták magukkal Visegrád és a középkori vásárok hangulatát lovagi játékokkal, tündéri táncokkal és XIII. századi zenei előadásokkal, és mindezt Budapest Design utcájában.

Az élményekben gazdag programok mellett igazi vásár zajlott, ahol a hagyományos mesterségek termékeiből, a magyar és nemzetközi gasztronómia kreációiból, antik és modern dizájntárgyakból, sőt turisztikai termékekből is választhatott az érdeklődő. A Vásár elsődleges célja, hogy felelevenítse a Király utca és környéke kereskedelmi és kulturális hagyományait, ötvözve a XXI. század és a régi idők hangulatát, mindamellett szem előtt tartsa a néhány éve kezdeményezésünkre kialakult Design utca arculatot is.




Riport a Visegrádi TDM elnökével – kérdező: Szegedi Torella

2012. április 5.

A Királyutca – Designutca Klaszter által megszervezett Királyi Vásár programkínálata újabb változatos kulturális programokkal gazdagodik. Áprilistól a látogatók nemcsak az utca hagyományaival ismerkedhetnek meg, hanem alkalmanként egy magyarországi és egy nemzetközi vidék különlegességeit hozzuk el a Király utcába a Királyi Vásár alkalmával. A cél, hogy minél sokszínűbb programokat kínáljunk a metropolisz lakosságának és az ide látogató külföldi turistáknak.

A Királyi Vásár 2012-es szezonját két látványos, élményekben gazdag turisztikai desztináció nyitja meg. A nemzetközi vendégünk Brazília, a magyarországi vendégtelepülés pedig Visegrád, amelyről jelen riportban Cseke László TDM elnökét és Szent György Lovagi rend kancellárját faggattuk.

Cseke László, kérem mondja el nekünk, hogy mire számíthat a budapesti közönség, ha ellátogat a Királyi Vásárra, és Visegrádra kíváncsi?

Visegrád, az élő középkor városa, ezért természetes, hogy a Királyi Vásár idején lovagok, udvarhölgyek, mesteremberek képviselik Visegrádot. A király távollétében, akinek kedve szottyan, leülhet királyi trónra és néhány pillatanra magára öltheti a király koronáját és palástját.

A gyerekek várat építhetnek, faragott kövekből, pénzt verhetnek, gyertyát önthetnek, és kipróbálhatják a középkor és színes izgalmas játékait.

A vásár látogatói láthatnak középkori táncbemutatót, lovagi tornát és középkori zenei koncertet hallgathatnak kedvükre. A Szent György Lovagrend dobos csapata vezeti fel a látványos menetet, ahol a vásárban lévők megismerkedhetnek a szereplőkkel. De nem csak a középkor van jelen, hiszen a TDM iroda bemutatja Visegrád rendkívül gazdag turisztikai kínálatát, mely minden igényt igyekszik kielégíteni. Kitűnő szállodák, patinás éttermek, izgalmas programok teszik teljessé a Visegrádra látogatók ittartózkodását.

Kérem meséljen nekünk arról, hogyan vette kezdetét a Palota Játékok Visegrádon, idén mikorra tervezik megszervezni, és milyen újdonságokra lehet számítani?

27 évvel ezelőtt kezdődött és azóta is minden év július második hétvégéjén kerül megrendezésre a Visegrád Nemzetközi Palotajátékok, idén 2012. július 5-6-7-8. Tavalyi évtől kezdve a rendezvény négy naposra bővült és a közel 1000 kosztümös szereplőt felvonultató program Európa egyik legnagyobb hagyományápoló seregszemléje. Magyarokon kívül 8 országból érkeznek ide fellépők és idén látható lesz az a középkori kút rekonstrukció, melyből vörös és fehér bor fog folyni a királyi borudvarban, a Palotában. Látványos újdonság lesz a középkori kikötő, mely az eredetivel megegyező helyszínen, a Palota előtti Duna-parton fogadja az érdeklődőket. Idén először külön lovagi tornát tartunk a cseh király tiszteletére, külön a lengyel király tiszteletére és természetesesen külön egy nagyszabásút Károly Róbert tiszteletére. A hatalmas kézműves vásár egész nap izgalmas látnivalókkal szolgál, a szabadtéri színpadokon ingyenes bemutatókban gyönyörködhet a látogató és minden napra tervezünk különböző kedvezményeket tervezünk, például a vendéglátósok minden nap 18:00 órától egészen zárásig 50%-os kedvezménnyel kínálják ételspecialitásaikat.

Kérem, mutassa be röviden a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesületet!

Az egyesület 3. éve működik elsődleges feladata a Visegrád a Dunakanyar turizmusának fejlesztés és koordinálása. Nagyon jó az együttműködésünk Esztergom, Vác, Szentendre TDM–kel. Évek óta jelen vagyunk a fontosabb vásárokon és börzéken, belföldön és külföldön egyaránt. Kiemelten fontosnak tartjuk a Visegrádi Négyek turisztikai együttműködését, különleges partnerünk ebben Lengyelország.

Mi teszi egyedivé (mitől lesz turisztikai desztináció) Visegrádot turisztikai szempontból? Van esetleg olyan egyedi élmény, amelyet csak az Önök települése tud nyújtani?

A fővárosnak közelségének köszönhetően Visegrádon már a 19. században megkezdődött a turizmus, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal töretlenül fejlődött. A település egyediségét az épület örökség gazdagsága, és a táj páratlan szépségének együttese adja. A Duna folyó, mely népeket köt össze Európában, a turizmus fejlődését is szolgálja. A Dunakanyaron végig hajózva a vízről gyönyörködve, Visegrád valóban egyedi, mással össze nem hasonlítható élményt jelent. Kiemelkedő Visegrád vendégszeretete és a település számtalan játékot, szórakozást, sportot biztosít az ideérkezőknek.

Miért gondolja fontosnak a Királyutca – Desingutca Klaszternek azt a kezdeményezését, hogy a Királyi Vásáron Magyarország más települései is bemutatkozhatnak?

Az által, hogy újabb és újabb települések jelennek meg a vásárban, igazán színes, pezsgő kulturális programot jelenítenek meg, hiszen minden vendég település igyekszik saját, egyedi, egyéni arcát bemutatni. Ez azt jelenti, hogy a vásár túlnő a szokásos, hasonló rendezvényeken és nagyon jól szolgálja egymás megismerését és érdeklődés felkeltését távolabbi célpontok megismerése iránt.




Királyi Vásár 2012. – sajtótájékoztató

Időpont: 2012. április 4. 12 óra

Helyszín: Corcovado Brazil Étterem (1061 Budapest, Káldy Gyula u. 5.)

A sajtótájékoztatót Landwehr Klára, a Királyutca-Designutca Klaszter alapítója tartja. A sajtóeseményen részt vesz Sérgio Eduardo Moreira Lima Brazília Nagykövete, Abonyi Géza Visegrád polgármestere, a VI. és a VII. Önkormányzat képviselői, illetve Farkas Emese TDM Menedzser és Cseke László TDM elnök a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület részéről.

A Királyi Vásár 2012-ben minden hónap második hétvégéjén várja a bolhapiac, termelői piac, hagyományos mesterségek, és kortárs magyar művészetek iránt érdeklődő, és tartalmas családi programra vágyó hazai és külföldi látogatókat a budapesti Király utcába.

Az idei év újdonsága, hogy minden hétvégén egy-egy magyarországi és nemzetközi turisztikai desztináció is bemutatkozik majd a rendezvény keretében, így az első alkalommal, április 14-15-én Visegrád, illetve Brazília kulturális és turisztikai kínálatával ismerkedhetnek az érdeklődők.




Tematikus Utcák és Terek Szövetségének taggyűlése

2012. március 29.

Aláírásra került a Tematikus Utcák és Terek Szövetségének alapító okiratának módosított változata és közben egyeztetésre került töb 2012-ben megtartásra kerülő esemény. A Szövetség tagjai: Azért Egyesület, Broadway Egyesület a Liszt Ferenc tér és környékének fejlesztéséért, FalkArt Fórum (Trimly Kft.), Keszthely Turisztikai Egyesület, KIRÁLYUTCA-DESINGUTCA Klaszter (Design utca Kft.), KultUnio Alapítvány, Kulturpatika Kft. (Pécs), Kulturális Városközpont Egyesület, Ráday Soho Egyesület, REevolutio Kft., Szeresd Szentendrét Egyesület, TSF Kft., Urbanissimus Szakmai Klub a Magyar, Településfejlesztés Fellendítéséért Egyesület




Klaszter tagunk, a Suppré Neopaint kiemelkedő munkája

Kevesebb, mint tíz nap alatt készült el a „Nemzet Színészei” óriási faldekoráció a Rákóczi híd (volt Lágymányosi híd) pesti oldalának szürke támfalára. A portrékkal a Suppré-Neopaint és a Nemzeti Színház Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Komlós Juci, Kállai Ferenc, Garas Dezső, Lukács Margit, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc és Raksányi Gellért színművészek előtt fejezik ki tiszteletüket.

A falfestés koncepciója és kivitelezése a Suppré-Neopaint nevéhez köthető. A kreatív csoport a projekt megvalósításához szakmai partnerként a Nemzeti Színházat kérte fel. A színház az elhunyt színészek portréinak megfestéséhez a hozzátartozók beleegyezését kérte, akik a kezdeményezést örömmel fogadták és az ötletgazdákkal készséggel működtek együtt.

A Suppré-Neopaint hivatalos pénzügyi támogatás nélkül valósította meg a projektet. A festéssel a csoport célja az volt, hogy felhívja az önkormányzatok figyelmét arra, hogy milyen rendhagyó módon és gyorsan válhat tetszetőssé, ötletessé egy kopott, szürke falfelület!

A Suppré-Neopaint ezúton is szeretné köszönetét kifejezni mindazoknak a hozzátartozóknak, akik hozzájárultak a képek megfestéséhez a Trilak Festékgyár Magyarország Kft.-nek a szükséges festékmennyiség biztosításáért a Nemzeti Színháznak a partnerségért a BKK Híd és Műtárgy Osztálynak, valamint a IX. kerületi és a Fővárosi Önkormányzatoknak a kivitelezéshez szükséges engedélyekért!




Lakástrend 2012 és Utazás Kiállítás


Eseménydús szakmai hétvége (2012. március 2-4.) volt a Királyutca-Designutca Klaszter számára

2012. március 4-én zárult az év két fontos kiállítása: az Utazás 2012 illetve a Lakástrend Kiállítás. Mindkét helyszínen jelen voltunk, és sikerrel képviseltük tagjainkat, népszerűsítettük a 2012. évi programjainkat.

A Lakástrend Kiállításon kreatív divatbemutatóval megelevenített standon kínáltuk az érdeklődőknek a klaszter tagok prospektusait és az általunk összeállított KultUnio magazint, a Budapest Tematikus Utcák térképét és más reklámanyagokat. A háromnapos vásáron nagy érdeklődéssel fogadták a látogatók a Királyutca-Designutca Klaszter tevékenységeivel kapcsolatos információkat és érdeklődésüket fejezték ki a programjaink iránt. Nagy örömünkre nem volt ismeretlen a Királyi Vásár rendezvény sem, amely megerősíti, hogy a budapesti közönség szereti és igényt tart az ilyen jellegű tematikus programokra.

Az Utazás Kiállításon való részvételünk szintén sikeresnek bizonyult. Itt a fő célunk az volt, hogy felkeressük és kapcsolatba lépjünk az országban működő TDM szervezetek és más turisztikai szervezetek képviselőivel, megismertessük a programunkat, és a szakma figyelmébe ajánljuk a Királyutca-Designutca Klaszter által kezdeményezett Tematikus Utcák és Terek Szövetség célkitűzéseit, eddigi eredményeinket és a projekt turisztikai jellegét. A szakma nagy érdeklődéssel fogadta a kezdeményezést, és több ígéretes partnerkapcsolat is született az esemény ideje alatt.

Összefoglalva az elmúlt hétvége eseményeit bátran állítjuk, hogy a Királyutca-Designutca Klaszter tevékenysége hiánypótló és szükségszerű a hazai kulturális, turisztikai és kiskereskedelmi szférában.





Idegenvezetők Világnapja

2012. február 26-án vasárnap, Dr. Ramotsa Julianna vezetésével nagy sikerrel zárult a Király utcai séta. Rengeteg érdeklődő volt, akik a séta végén elégedetten távozhattak. A 2 órás séta alatt a Király utca 9. szám alatti épületbe, valamint a Király utca 26. szám alatti VAM Design Centerbe nyertek a látogatók betekintést. Ezenkívül pedig rengeteg új információval gazdagodott, aki ezen a csodás tavaszi napon velünk tartott! Köszönjük a vezetést és köszönjük, hogy az említett ingatlanokba bemehettünk! Legközelebb is várunk mindenkit szeretettel!





Széleskörű szakmai összefogásban látja a siker kulcsát a KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter

2012. február 23.

A Continental Hotel Budapest ****Superior Zara adott otthont csütörtökön annak a évnyitó szakmai fórumnak, amelyet a KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter szervezett a VI. és VII. kerület fejlesztésében, újjáélesztésében, turisztikai hasznosításában érintett turisztikai és kereskedelmi szervezetek, önkormányzatok, urbanista szakemberek és nagyvállalkozások meghívásával. A Klaszter alapítója, Landwehr Klára prezentációjában beszámolt a több mint két éve eredményesen működő, üzlettulajdonosok kezdeményezésére létrejött összefogás főbb projektjeiről, és terveiről, többek között a promóciós akciókról, a Királyi Vásár elnevezésű rendezvénysorozat célkitűzéseiről, a környezettudatos üzlet programról, valamint a külföldi szakmai kapcsolatok erősítéséről. Az alulról építkező civil összefogás azonban mára már túlnőtt a Király utca határain, és elkezdődött a VI. és VII. kerület egy jóval nagyobb, – a zsidó negyedet, a Liszt Ferenc teret és további kiemelt jelentőségű helyszíneket illetve látnivalókat magában foglaló-, körülbelül egy négyzetkilométeres területének stratégiai fejlesztését célzó közös gondolkodás is a területen működő vállalkozókkal, és hivatalos szervekkel. Landwehr Klára kiemelte: ahhoz, hogy a közös, főleg a kereskedelmi és turisztikai forgalom élénkítését, a terület revitalizációját, fenntartható és környezettudatos fejlesztését célzó elképzeléseket sikeresen meg tudják valósítani, széleskörű szakmai összefogásra és támogatásra van szükség. Elmondása szerint ennek többek között a forrásszerzésben van jelentősége, a legtöbb pályázaton ugyanis csak önkormányzati és civil, vagy egyéb szereplők között megvalósuló partnerségben lehet indulni. Ennek érdekében a klaszter a jövőben mind belföldi, mind külföldi kapcsolatait szeretné erősíteni és partnereivel közösen a lehető legtöbb know how-t és pályázati forrást a terület fejlesztésére fordítani.

Az együttműködés egyik sikeres példájaként említette a klaszter vezetője a Tematikus Utcák Szövetségének létrejöttét, melybe a jelentős budapesti bevásárló és tematikus utcák mellett három vidéki tag is belépett, és amit a BKIK is kiemelt projektként támogat.

Letölthető prezentáció

2012Evnyito_prez






Sajtóközlemény


2011. december 8.

A Királyutca-Designutca Klaszter sikeresen szerepelt az Új Széchenyi Terv pályázatán

A közel 2 éve eredményesen működő a VI. és VII. kerületi Király utca felpezsdítésén munkálkodó Királyutca Designutca Klaszter az Új Széchényi Terv Közép-magyarországi Operatív Program keretén belül a Vállalati együttmködés és klaszterek támogatása tárgyú felhívására pályázatot nyújtott be 2011-ben, melynek köszönhetően a példaértékűen működő klaszter működési költségeinek és meghatározott projektjeinek finanszírozásához 2013. márciusig kapott támogatást. A jelenleg több mint 20 tagot számláló szervezet így a jövőben számos új tevékenységgel bővülhet, és a tervezett projektek sikeres megvalósításán keresztül a meghatározott célok eléréséhez is közelebb kerül.


További sajtóinformáció:

Mihalcsik Judit


Judit.mihalcsik@touristfriendly.hu

TFS Turisztikai és Kommunikációs Tanácsadó Kft./ Tel:+36 30 484-1107







A belvárosi karácsonyi vásárok sorában idén első alkalommal debütál a nagysikerű őszi Király utcai vásárt követően az Adventi Királyi Vásár. A kellemes, meghitt hangulatú, családi programokkal tarkított Adventi Vásár november 25-től várja a látogatókat a Király utcából, Dob utcából és Madách sétányról, valamint Holló utcából nyíló Gozsdu udvarban. Az egyhónapos rendezvény keretében a szervezők ezúttal is minőségi portékák, karácsonyi ajándéktárgyak és kulturális programok legjavát sorakoztatják fel, amelynek központi ideájában a nemzetköziség, a kulturális és vallási sokszínűség bemutatása áll. Az egyedi és kivételes programok sorában a különböző országok karácsonyfa-díszítési szokásait bemutató kiállítástól, a design-karácsonyfa árverésen keresztül, a legkülönbözőbb gyermekprogramokig valamint gospel és betlehemező kórusokig, szinte minden nemzet és műfaj megtalálható lesz. December 5-én és 6-án a Mikulás is ellátogat az Adventi Királyi Vásárba a Gozsdu udvarba, hogy a legkisebbek kívánságait meghallgassa és megajándékozza őket, egy-egy – hazánkban még kevéssé ismert – illatos, forró gyerekpunccsal. Természetesen a felnőttek is felmelegedhetnek majd a vásárban. Hiszen hazai és nemzetközi karácsonyi és grill finomságok kínálata mellett, kürtös kaláccsal és az elmaradhatatlan gőzölgő forralt borral várják őket a gasztro-pavilonokban.

Helyszín: Budapest, VII. kerület, Gozsdu udvar (Király utca 13.)

Időpont: 2011. november 25-december 24.

Nyitva tartás: hétköznap 12 órától – 20 óráig, hétvégén 10 órától – 20 óráig

Programok: hétköznap délután, hétvégén egész nap várják a látogatókat.

További részletek: http://kiralyutcadesignutca.hu/adventikiralyivasar

http://www.kiralyivasar.hu




Bécs, Neubaugasse Flohmarkt

A hétvégén ismét a budapesti VI. és VII. kerület kínálatával és kézműves alkotásokkal ismerkedhet a bécsi közönség

A 2011. szeptember 30 és október 1-én megrendezésre kerülő kétnapos bécsi Neubaugasse Flohmarkt rendezvényen immáron másodszor vesz részt a KultUnio elnevezésű szervezet, mely a Kártoly krt.- Teréz krt.- az Andrássy út- Rákóczy út által határolt terület vállalkozóit, látnivalóit, kulturális értékeit fogja össze és népszerűsíti annak érdekében, hogy a környék turisztikai és kereskedelmi forgalmát élénkítsék.

A kézművesekkel, turisztikai kiadványokkal történő bemutatkozásra második alkalommal kerül sor, köszönhetően a bécsi és budapesti VII. kerületek közötti, valamint a Neubaugasse Egyesület és a KultUniot életre hívó Landwehr Klára együttműködésének. A májusi kirakodó vásárról rendkívül pozitív tapasztalatokkal tértek haza a kiállítók, ezért is döntöttek a magyar szervezők a folytatás mellett. Landwehr Klára elmondása szerint, pont a bécsi vásár adott inspirációt egyébként a szeptember közepén megrendezett első Királyi Vásárhoz, melyet ezentúl rendszeresen szeretnének megrendezni majd a Király utcában és mellékutcáiban. A bécsi kapcsolat ezen kívül is rendkívül hasznos a szervezet számára, hiszen a Neubaugasse-ban évtizedes hagyománya van a kereskedők és turisztikai vállalkozások összefogásának és közös marketing tevékenységének, mely jó példa lehet a hazai hasonló kezdeményezések, tematikus utcák számára.

http://kiralyutcadesignutca.hu/becs




Turizmus Világnapja

Az év minden napjára jut egy-egy világnap, ezek lényege, hogy egy-egy fontos témára irányítsák a közfigyelmet.

A hazai turisztikai szakma idén széleskörű összefogás keretében, számos akcióval igyekszik felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára a Turizmus Világnapján 2011. szeptember 27-én.

Ennek keretén belül délután 17:00 órától a Király utcában séta indul a Nagymező és Király utca sarkától a Deák Ferenc tér irányába! A program ingyenes és a séta résztvevői az adott napon 5-10% kedvezményre jogosultak a résztvevő üzletekben, éttermekben! Várunk mindenkit szeretettel!




Kulturális Örökség Napjai

Eltelt megint egy év és ismét lehetőségünk adódott, hogy megmutassuk titkokkal és értékekkel teli Király utcánkat az embereknek. A Kulturális Örökség Napjainak keretén belül szombaton és vasárnap (2011. szeptember 17-18.) napi két alkalommal volt séta a Király utcában Szegő Dóra professzionális vezetésével! Alkalmanként 50-60 ember gyűlt össze és hallgatta a mesés történeteket és építészeti különlegességek bemutatását! Köszönjük a részvételt és a nagyszerű vezetést! Reméljük jövőre el tud jönni az is, aki most lemaradt!





Időpont: 2011. szeptember 10-11.

Helyszín: Budapest, Király utca (Nagymező utca és Deák tér közötti szakasz)


Első ízben kerül megrendezésre Budapest népszerű design-utcájában, a Királyi Vásár, mely a bolhapiac és tájak, mesterségek vására mellett vonzó kulturális és zenei programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az eseményre több mint 150 vásározót várnak, a legkülönbözőbb portékákkal, emellett pedig a hazai és nemzetközi gasztronómiai különlegességek kedvelőit is változatos étel- és italkínálattal csalogatják majd a belvárosi helyszínre, mely a történelem folyamán mindig is a kereskedők utcája volt. Így most felidézve eredeti funkcióját és nyüzsgő hangulatát, Budapest egyetlen belvárosi bolhapiacaként invitálja szeptemberben a hazai és külföldi látogatókat.

A vásár és a programok ingyenesen látogathatók!

http://www.kiralyivasar.hu




Király utcai szakmai fórumot turisztikai szakembereknek

2011. augusztus 16.

Beutaztató irodák, városnéző cégek, és turisztikai szakmai szervezetek képviselőit hívta meg a KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter a VII. kerületi Önkormányzat tanácstermébe kedden, hogy szakmai prezentáció keretében ismertessék a szervezet turizmussal kapcsolatos eredményeit és terveit. A KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter nevében, Landwehr Klára, a Klaszter alapítója, előadásában részletesen bemutatta a Király utca, valamint az azt körülvevő multikulturális negyed turisztikai vérkeringésbe történő bekapcsolódásának lehetőségeit, és azon akciókat illetve marketingeszközöket, melyekkel a negyed nemzetközi ismertségét kívánják erősíteni. Landwehr Klára a prezentáció során hangsúlyozta, hogy a turisztikai szakmával folyamatos együttműködésre törekszenek, így fontosnak tartja közreműködésüket az értékesítés területén, az egyes marketingakciók során, valamint például a szeptember 10-11-én megrendezésre kerülő “Királyi Vásár” elnevezésű rendezvény népszerűsítése kapcsán is. Emellett az együttműködések már egy működő példáját – a Tematikus Utcák Szövetségét- is bemutatta a megjelent idegenforgalmi szakembereknek, mely az ország legjelentősebb tematikus utcáit tömöríti. A Szövetség tagjai érdekérvényesítés mellett kiemelt fontosságúnak tartják a közös hazai és külföldi marketingtevékenység megvalósítását is.
Letölthető prezentáció – Prezentacio_0816




Your Hungary

A YourHungary.hu egy olyan tematikus weboldal, amely települések vállalkozóit, civil szervezeteit és lakosait gyűjti össze, bemutatva ezáltal a helyi értékeket és lehetőségeket, a környezeti adottságokat és a turisztikai látnivalókat.

A YourHungary.hu egy országos, információs, közösségi település portál, amely elősegíti:

- A települések identitásának a fejlődését

- A helyi vállalkozók számára a nyilvánosság biztosítását

- A hazai versenyképesség növelését

- A helyi közösségek fejlesztését

- Az együttműködés és a közös munka megteremtését

- Az egészséges külső és belső országmárka felépítését




KULTURBRIDGE – A NEMZETE(KE)T ÁTFOGÓ HÍD

A KULTUR BRIDGE elsődleges célja, hogy bemutassa Európa művészeti, kulturális, kiskereskedelmi és kulináris sokszínűségét, egy képletes hidat építve a kiválasztott európai városok között. A hidak földrajzi kapcsolatok létesítése mellett a tudás és a tehetség szabad áramlásának szimbólumai.

A KULTUR BRIDGE európai projekt első alkalommal Budapest belvárosában kerül megrendezésre 2011. július 1- 3-ig. Később azon európai városok csatlakoznak majd, ahol hasonló szimbolikával rendelkező történelmi híd található (Bécs, Prága, Belgrád, Szentpétervár, Párizs, London, Ljubljana).

Ez az egyedülálló produkció a résztvevő országok kiemelkedő nyári eseménye lesz, mely remek megjelenési lehetőséget biztosít a szponzoroknak és a vendéglátó városoknak. Az egész ország profitál majd belőle, és a KULTUR BRIDGE egy kihagyhatatlan, minden évben megrendezésre kerülő programja lesz a művészetek és a kultúra iránt érdeklődőknek.




A ferihegyi buszhelyzetről is tárgyaltak

2011. június 30. 16:51

Elnökségi ülést tartott a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, ahol megvitatták a turistabuszok repülőtéri behajtásának kérdését is.

Kapcsolódó cikkek
  • Válasz Szentendrétől
  • MUISZ: tárgyalás a reptérrel
  • Ősszel az Országgyűlés előtt a turizmusról szóló törvény
  • Összeült az utazási irodák krémje

A MUISZ elnöksége június 30-án a Leguan Café-ban tartott ülésére meghívta a Budapest Airport képviselőit, mivel több MUISZ tag is jelezte, hogy nem zökkentőmentes az autóbuszok behajtása a repülőtér területére, ezáltal nem megfelelő színvonalú a külföldi csoportok érkeztetése, az autóbuszokba történő beszállítás.

A Budapest Airport képviseletében Hardy Mihály kommunikációs igazgató és Moreno Manel közúti előtér-menedzsment vezető azt a tájékoztatást adták, hogy a jelen helyzet a szűkös területkapacitásból adódik, de mindenképpen keresik a megoldást arra, hogy a vendégek érkeztetése a megfelelő színvonalon, kulturáltan történjen.

A reptér képviselői ígéretet tettek arra is, hogy a hordárok igénybevételével kapcsolatos kifogásokat továbbítják illetékes munkatársuk felé.

Az ülésen bemutatkozott a KultUnio, a főváros VI. és VII. kerületének kulturális alapítványa, melynek célja, hogy mint a főváros egyik tematikus negyede, növelje nem csak az érintett kerületek, hanem egész Budapest turisztikai vonzerejét.

Ugyancsak bemutatkozott a nemrégiben alakult Turisztikai Managerek Szövetsége, melynek tagjai sorában a turizmus különböző területén tevékenykedő 45 év alatti fiatal menedzserek vannak. Megegyezés született arról, hogy a két szövetség a jövőben együttműködési megállapodást ír alá, annak érdekében, hogy közösen hatékonyabban tudják érvényesíteni a turisztikai szakma érdekeit a kormányzat, illetve a hatóságok felé.

Az ülésen több más téma mellett az elnökségi tagok tájékoztatást kaptak az utazásszervezők és utazásközvetítők együttműködését szabályozó, rövidesen elkészülő MUISZ etikai ajánlásról, valamint a fekete utazásszervezés visszaszorítása érdekében megtett legutóbbi lépésekről. Végezetül sor került 2 új tag, az Expo Consulting Kft. és a Convention Budapest Kft. felvételére is.




2011. április 21. – TAVASZI ZSONGÁS a PortfolioPoints és Urbitális Majális keretén belül

A program fénypontja: A Király utca 25. és Kazinczy utca 55. sarkánál található játszótér újrafestett tűzfalának átadása, amelyre április 21-én 19:00 órakor kerül sor.

Megismerve a környezet adottságait, igyekezünk megkeresni és megragadni azokat a megoldásokat, amivel javíthatunk a helyi üzlettulajdonosok és a helyi lakosság életkörülményein. Célunk egy élhetőbb városrész kialakítása, a környezet leromlásának megállítása, lokálpatrióta kezdeményezések felkarolása, konkrét építési, felújítási tevékenységek megindítása.

A jelen projekt is ezeket a célokat szolgálja.

A Király utca 25. és Kazinczy utca 55. sarkánál található játszótér tűzfalának kreatív újrafestését a Királyutca Designutca Klaszter kezdeményezésére, amelyet a VII. kerület Önkormányzat támogatta, a Neoprint.hu kreatív csoport végezte el.

Ezuttal is köszönetet kívánunk mondani lelkes támogatóinknak!

Rólunk írták!





Népszabadság Online megjelenésünk!

Népszabadság kulturattak_a_kiraly_utcaban[1]




Urbitális Majális


Rendhagyó módon, már április 21-én kezdődik az immáron negyedik alkalommal megrendezett innovatív kulturális és társadalomépítő fesztivál, az Urbitális Majális.


A másfél hónapon át tartó eseménysorozat különböző kulturális happeningeket, szakmai fórumokat, sporteseményeket és a nagyvárosi léthez illeszkedő közösségi programokat kínál szerte Budapesten.

A fesztivált 2008-ban rendezték meg először, mely egy olyan öngerjesztő civil mozgalommá nőtte ki magát, melyben a város egy igazán új, divatos arcát mutatja meg, s amelyre az évek alatt több mint 70 ezren voltak kíváncsiak!

A fesztivál szervezői – ahogy eddig is-, most is egy központi vezértéma köré fűzik fel a programokat; a választott idei tematika pedig mi más is lehetne, mint az EU soros elnökség, amely kiváló lehetőséget teremt hazánk, s azon belül is elsősorban Budapest egyediségének, ezerarcúságának, európaiságának bemutatására.

Most egész Európa Budapestre figyel, ezért is találó az esemény szlogenje: Budapest most mutasd meg!

A sokszínű programkavalkád ebben az évben április 21-én, a Király utcában veszi kezdetét, ahol a Suppré-Neopaint kreatív műhely és a Királyutca-Designutca összefogásában Budapest leglátványosabb és legnagyobb tűzfalfestménye kerül felavatásra. A fesztiválról bővebb információ a mellékletben található.

A 2011-es programok elérhetők a www.urbitalis.hu oldalon




Államtitkár helyettes látogatása a Király utcában

Hivatalos látogatást tett dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért és kereskedelemért felelős helyettes államtitkára április 12-én a Király utcában. A találkozó keretében Landwehr Klára, a KIRÁLYUTCA-DESIGNUTCA Klaszter vezetője bemutatta a király utcai kereskedők kezdeményezésére létrejött civil szerveződés múltját és jelenét, valamint a koncepció kidolgozóival, a REevolutio Kft. képviselőivel közösen ismertették a klaszter jövőbeni projektjeit, illetve fejlődési lehetőségeit.

A Klaszter vezetője pozitívumként említette, hogy az utca és a környék felpezsdítése érdekében dolgozó vállalkozók és támogató szervezetek lelkes és minőségi szakmai munkát végeznek, a VI. és VII. kerületi Önkormányzat pedig szintén igyekszik a rendelkezésükre álló eszközökkel támogatni minden elképzelést és akciót.

A helyettes államtitkár érdeklődéssel fogadta a klaszterről szóló tájékoztatót, és kiemelte, hogy az Új Széchenyi terv és az egyes EU-s források többféle, a témában releváns pályázati lehetőséget kínálnak. Mindemellett a Magyar Turizmus Zrt-vel és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központtal való szorosabb együttműködésre sarkallta a klaszter vezetőjét, hiszen e két turisztikai marketingért felelős állami szervezet jelentős anyagi és promóciós támogatást is nyújthat a turisztikai szempontból is igen jelentős projekt piacra viteléhez és továbbfejlesztéséhez.


Dr. Horváth Endre a megbeszélést követően egy szakmai bejárás keretében saját maga is megismerhette a Király utca kereskedelmi kínálatát, megoldásra váró problémáit, az elmúlt évben megvalósított kézzel fogható eredményeket, és az elsők között láthatta a játszótér melletti óriási tűzfal kreatív újrafestésének első ecsetvonásait, mely április 21-re készül el teljes egészében.

Zárásként a különleges Minyon Bár (Király utca 8.) látta vendégül a megbeszélés résztvevőit, megmutatva az utca vendégszeretetét és sokszínűségét! Köszönjük!





Kizöldült a Király utca


Régóta üresen álltak már a virágágyások a belvárosi Király utcában, ahol a múlt hétvégén, április 9-én szombaton a Királyutca Designutca Klaszter és több civil egyesület kezdeményezésére faültetést szerveztek. A VII. kerületi főkertész, Horváth Gyula szakmai vezetésével megvalósult társadalmi munkában részt vett…ek a VII. kerületi polgárőrség dolgozói, a klaszter tagjai, és a helyi lakosok is. A mostani akció csak egyike volt a Király utca megújítását, élhetőbbé tételét célzó több kezdeményezésnek, melyeket az utcában működő vállalkozások indítottak és indítanak folyamatosan a tavasz folyamán. A következő nagy mérföldkő az április 21-i játszótéri tűzfalfestmény felavatása lesz, amely minden korábbinál látványosabb “szépészeti beavatkozást” jelent majd a Király utcának.





VII. kerületi polgármesterek találkozója Budapesten

2011. március 31.

Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester meghívására csütörtökön Budapestre látogatott Bécs VII. kerületének polgármestere, Thomas Blimlinger és Christina Beran kulturális irodavezető.

Az Erzsébetvárosi Önkormányzat által megrendezésre került találkozó célja a két kerület kölcsönös megismerése és a kapcsolatok szorosabbra fűzése volt, elsősorban kulturális, turisztikai, kereskedelemfejlesztési és városfejlesztési területeken. A megbeszélésen részt vett Vattamány Zsolt polgármester, Szikszai Zsolt alpolgármester, az Önkormányzat szakmai vezetői, valamint a KIRÁLYUTCA DESIGNUTCA klaszter képviselői is. A hivatalos esemény egy közös szándéknyilatkozat aláírásával zárult, melyben mind a bécsiek, mind pedig a budapesti fél megerősítette aktív együttműködési készségét.

A bécsi delegáció egynapos programjában az önkormányzati találkozón kívül szerepelt a Király utca és környékének, m